(A magyar reformátusok debreceni egyesített zsinata elé)
Kedves testvéreink !
A Kazán-szorostól az Olt torkolatáig, az Északnyugat-olténiai felszíni szénfejtő telepektől a Déli Kárpátok kies hegyvonulatáig, az Óromán Királyság szinte kényszeredetten ide települt magyar református szórványközösségei ma veletek együtt ünnepelnek. Nincs akkora patinánk, hírnevünk, mint a csángómagyaroknak, őseink valamikor Erdélyben éltek, s a tömbmagyarságnak, református testvéreinknek sokszor a mostohái vagyunk...
Sok évvel ezelőtt, az Olt és a Lotru folyókon óriási vízierőműveket építettek, ehhez az emberfeletti munkához munkásokat, szakembereket toboroztak az országból, sokszor kényszerrel is. A Turceni-i, Motru-i, Rovinari-i szénfejtésekhez szükség volt a bányászokra, s a volt kommunista rendszer kettős célt ért el azzal, hogy a szilágyságból jónéhány bányászcsaládot idetelepített: megoldotta a munkaerőhiányt és az etnikai összekavarodást.
De volt, aki egyetemi évei után, a déli vidékre kapott kihelyezést: mérnökök, orvosok, közgazdászok, jogászok, tanárok... így kerültek ide többnyire az erdélyi magyarok. Sokan a 89-es változás után hazatértek szülőföldjükre, de volt aki maradt. Maradt, mert itt van a lakás, a gyermekek, itt vannak az unokák, s noha nem is beszélik a fiatalabbak mindenhol a magyar nyelvet, azért még megmaradt jónéhányukban a magyarságtudat. Otthont teremtettek az itthonból.
A Râmnicu Vâlcea-i szórványmissziós gyülekezet 1997-ben jött létre. Akkor kezdtek élővé válni a kallódó kövek. Missziói tevékenységünket, ami több mint 400 km-es földrajzi távolságban az Ige hirdetését és a pásztorációt jelenti, Krajován, Orsován, Szörényváron, Tg. Jiuban, Motruban, de elszórtan, Szlatinán, Caracalban, Ocnele Mari-ban, Calimanesti-ben is végezzük, mert ezeken a településeken is élnek híveink, vagy egyszerűen magyarok, mert itt, a Kárpátokon kívül a személy nemzetisége a fontos... az, hogy magyar, a vallási hovatartozás mellett. Ide települt emberek, akiket ide hozott a sors Margittáról vagy Désről, a Nyárád mentéről vagy a Szilágyságból, a Küküllők vidékéről vagy Háromszékről, Gyergyóból vagy a Barcaságból, itt maradtak 1989 után is, mert nekik most itt van az otthon, de az "odahaza" fogalmát soha sem felejtik el. Ezeknek a szétszórt "Erdély-daraboknak" próbálunk lelki táplálékot adni, de magyarságtudatukat, hovatartozásukat is erősíteni. Ők is valamikor a tömbből szakadtak ki, s jöttek ide országot (házat és hazát) építeni...
Bérelt templomainkban (Ramnicu Valcea, Krajova) 22-én megszólalnak a harangok, hirdetve a magyar reformátusok örömét. Szlatinán a 80 éves Judit néni lakásán, Motruban a 82 éves Margit néni lakásán, Targu Jiuban az RMDSZ székházban, Orsován Nyisztor doktor rendelőjében „kigyúlnak a lármatüzek” egy imádság, egy fohász erejéig. Kis gyertyalángok a világ reformátusságának tengerében. Mi nem földet (mert ez a föld nem volt a miénk), mi fohászt viszünk – lélekben – Debrecenbe. Hadd tudja meg a világ magyar reformátussága, hogy mi is vagyunk, és védjük a bástyáinkat, a végeken! S jó volna, ha édes testvérként és nem mostohaként tartanának bennünket számon... jó volna, hogy ha enyhítenének gondjainkon...
Hálával, fohásszal, harangszóval, kéréssel, imával, énekkel köszöntünk a Ramnicu valceai végvárból Debrecen, világ magyar reformátusságának központja!
Szántó Sándor-János lp. Farkas Adalbert gondnok, Ramnicu Valcea
2009. Május 19.
