A reformáció 500. évfordulóján, a Diaszpóra
Alapítvány szórványdíjainak 25. alkalommal való átadása alkalmával, a Ramnicu
valceai egyházközség fennállásának 20. évfordulóján a gondnokoknak járó Földes Károly
díj ebben az évfordulókkal teljes esztendőben annak a személynek adatik át, aki
az eddigi díjazottak valamivel fiatalabb generációját képviseli. 
Történelmi esemény a mai, nemcsak
azért, mert az erdélyi reformátusság ősi Sionjában zajlik, hanem azért is, mert
immár második alkalommal kerül a díj a Kárpátokon kívüli gyülekezetek egyik
gondnokának. Amikor Erdélyben, vagy bármely, a tömbmagyarság által lakott
területen megtudják, hogy honnan jöttünk mi, olténiai magyarok, akkor mindig
felteszik nekünk a kérdést: „ – Hát ott is vannak magyarok?” „- Igen...
vannak”,- jön a válsz. A kommunista rendszer ideje alatt áttelepített
magyarok és azok utódai, akik nem tértek vissza a szülőföldjükre, maradtak.
Hosszú esztendők nehéz, sokszor emberi életeket követelő munkájának eredménye
az a vízierőmű-lánc, amelyik az Olt és a Lotru folyókon épült. Sok évvel
ezelőtt, ehhez az emberfeletti munkához munkásokat, szakembereket toboroztak az
országból, sokszor kényszerrel is. A Turceni-i, Motru-i, Rovinari-i
szénfejtésekhez szükség volt a bányászokra, s a volt kommunista rendszer kettős
célt ért el azzal, hogy a szilágyságból sok bányászcsaládot Olténiába
telepített: megoldotta a munkaerőhiányt és az etnikai összekavarodást. 
Volt aki egyetemi évei után az ország erre a
vidékére kapott kihelyezést. Magyar anyanelvű mérnökök, orvosok, közgazdászok,
jogászok, tanárok kerültek Valceába és a környező megyékbe Erdélyből. Voltak
akik az 1989-es változás után hazatértek szülőföldjükre, mások meg maradtak.
Maradtak, mert itt van a család, a lakás, a gyermekek, itt vannak az unokák, s
noha nem is beszélik a fiatalabbak mindenhol a magyar nyelvet, azért még
megmaradt jónéhányukban a magyarságtudat. Otthont teremtettek az itthonból. Az
Erdélyi Református Egyházkerület néhai Csiha Kálmán püspöksége alatt, az
olténiai református közösség kérésére 1997-ben megalapítja a Ramnicu valceai
missziói egyházközséget, felosztva ezzel az óriási Plojesti-i körzetet, mely az
egész Óromán királyságra kiterjedt. Az öt földrajzi megyébe szétszórt
reformátusnak, magyarnak hirdetjük az Igét, szervezzük az egyházi és
kulturális, hagyományörző programokat azért, hogy lelki életük gyarapodjon és
magyarságtudatuk megmaradjon.
Farkas Adalbert gondnok a Szamos
menti Désen született 1953. március 18-án. Tanulmányait szülővárosában végezte,
majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Földrajz karán szerzett
geográfus diplomát. Itt ismeri meg későbbi hitvestársát, a szörényvármegyei
származású Stoia Angela-t. Mindketten a Ramnicu valceai székhelyű Olt Vízügyi
Igazgatósághoz kapnak kinevezést. Az utóbbi években gondnokunk ennek a több
vármegyét is átfogó intézménynek a vízügyi diszpécsere. Feleségével itt
alapítanak családot, itt nevelik gyermekeiket Annamáriát és Andrást, s néhány
éve ide várják haza unokáikat Bukarestből és Párizsból. A felőri származású
nagymama az unokákat és a menyét is megtanítja magyarul Ramnicu Valceán, aztán
hazakerül az ottani temetőbe. A szülőföldjéhez ragaszkodó, hitét és magyarságát
meg nem tagadó, kitűnő diplomáciai tehetséggel, alázatossággal és jóérzéssel
megáldott gondnokunk majdnem 15 éve az olténiai egyházi, kulturális és
politikai élet hűséges támogatója, maroknyi közösségünk összetartó ereje,
mozgatórugója. Kiváló munkatárs. Gondnoksága ideje alatt 9-szer szerveztünk
hagyományörző szüreti mulatságot, 10-szer regionális találkozót az Olténiában
élő magyaroknak, az RMDSZ Valcea és Gorj megyei szervezetével közösen. Többször
Anyák napját szerveztünk, Mikulás-, és karácsonyi csomagokat osztottunk.
Mindezt egy majdnem 350 km-es körzetben.
Ezt a fáradhatatlan munkát,
odaadást honorálja a Diaszpóra Alapítvány az Úr 2017. esztendejében, a
Reformáció 500. évében.
Isten éltessen, gondnok úr!
Ramnicu Valcea – Marosszentimre,
2017. november 4.
Szeretettel:
Szántó Sándor-János lp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése