"Juhaimnak maradékát összegyűjtöm"...Az újkenyér ünnepén a Végvárak legszélén, Orsován, a Kazán szoros mellett felkerestük azt a néhány magyar (református) embert, aki még ebben a Duna-parti kis kikötővárosban él.
"Egy hegylánc közepén keresztültörve tetejéről talapjáig, négymértföldnyi messzeségben; kétoldalt hatszáz lábtól háromezerig emelkedő magas, egyenes sziklafalak, közepett az óvilág óriás folyama, az Ister: a Duna.
A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni.
Az egyik isten keze nyomait hirdetik a Fruska Gora hegy tetején elszórt tengercsigák kövületei, a Veterani-barlang ásatag tengerlakó saurusai; a másik istenről beszélnek a bazaltok a Piatra Detonatán; a harmadikat, a vaskezű embert hirdeti a sziklába vágott hosszú padmalypart, egy országút, melynek boltozata is van; az óriási kőhíd oszlopmaradványai, az emléktábla a szikla oldalába domborműként vésve, s a meder közepébe vágott százlábnyi széles csatorna, melyen nagyobb hajók járhatnak.
A Vaskapunak kétezer éves históriája van, s négy nemzet nyelvén nevezik azt."- Így írja le e vidék szépségét Jókai Mór Az arany ember című regényében. Azóta az ember beleavatkozott a természet alkotásába, duzzasztógátakat épített a folyamon, településeket tüntetett el a víz alá. Így esett áldozatul a régi Orsova, és az Ada Kaleh sziget is. Az emberek "a dombra" költöztek, megalapították az "új várost".
24 évvel ezelőtt, a Maros megyei Erdőszentgyörgyről építőmunkásként, csoportvezetőként így került ide Andrási Béla. Családot alapított, s a városban maradt. "Marosludason kezdtem a pályafutásom, 1962-ben, majd két év után áthelyeztek egy pár hónapra Orsovára. Itt ragadtam több Maros megyeivel, erdélyivel együtt"-mondja. "Azokban az években sok volt itt a munka, akkor kezdték a Vaskapu vízierőművet tervezni, építeni. Sokan voltunk, fiatalok voltunk, s miután a nagy terv befejeződött, akik családot alapítottunk itt, maradtunk. Kialakult egy kis közösség. Aztán lassan ritkulni kezdtünk. Ki haza, szülőföldjére, ki a mennyei hazába költözött..."
Munka közben zavartuk. Nyisztor József fogorvos családi házán dolgoznak még egy "bajtárssal", de a doktor úr is, miután leteszi a fogturbinát, nem röstelli a fúrógépet elvenni, és a "fiúknak" segíteni. Szeptember elsején papot is, papramorgót is kaptak egyszerre. "Három évvel ezelőtt, amikor az egyik református hívünk meghalt, egészen Nagyváradig mentem a püspökségre papot kérni, mert egy sem volt a közelben, mindenki szabadságon volt, Ramnicu Valceán pedig akkortájt éppen üresedés volt -mondja félig viccesen, félig szomorúan, - aztán Facsárdról jött temetni a tiszteletes. Évente legalább egyszer kellene találkozzunk, nálam a szállást megoldjuk, s egy évben egyszer mi is vehetünk úrvacsorát, meglátogatjuk még azt a 4 családot akik még itt vannak. Nagyon messze vagyunk Ramnicu Valceától, de a magyarok találkozójára ha tudtam, elmentem"- mondja.
Andrási Béla jól beszél magyarul. A családjából azonban senki. Amikor arról faggatom, hogy miért nem, akkor viccesen csak annyit mond: "A gyerekek az édes anyanyelvet tanulták meg, és nem az apanyelvet, ezért a családban csak én vagyok magyar és református".
Eljövetelünkkor még meghívtam Krajovára az októberi szüreti bálra. Megegyeztünk, hogy a jövő tavaszon újból találkozunk, felkeressük a Végvárban a családokat, s úrvacsorát osztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése